Anyám az öcsémnek adná a ház árának nyolcvan százalékát

Anyám, Ilona, az üres családi ház konyhájában tette elénk az adásvételi szerződést. A falon világosabb téglalap maradt a régi óra helyén, a hűtő már nem zúgott. Hatvankét és fél millió forint állt a papír tetején.

Balázs, az öcsém, a kulcsokat forgatta az ujjai között. Nem nézett rám. Én újra elolvastam az összeget, mintha az ötösből a következő pillanatban hármas lehetne.

A tehermentes otthon úgy hangzott, mintha készen kaptuk volna. Tizenöt évig minden hónap elején félretettük Eszterrel a törlesztőrészletre valót és még hatvanezret. A kocsink ajtaja két télen át csak belülről nyílt. Négyszer mondtuk le a nyaralást, és amikor Eszter, a feleségem, visszament dolgozni a kisebbik gyerekünk után, a fizetése felét előtörlesztésre fordítottuk. Tavaly fizettük vissza az utolsó részletet. A pezsgő, amit bontottunk, olcsóbb volt, mint a vacsora mellé rendelt pizza.

Tudtam, mire gondol. Balázsék albérletét eladják. A két gyerek az előző költözés óta nem pakolta ki rendesen a könyveit; a dobozok ott sorakoztak az íróasztal alatt. A nagyobbik már megkérdezte, ugyanabba az iskolába járhat-e tavasszal is. A kisebbik az emeletes ágy felső részére ragasztotta a nevét, hogy a következő lakásban is az legyen az övé.

Ötvenmillióból Balázs meg tudta volna venni azt a kétszobás lakást, amelyet kinézett. Maradt volna rajta egy kisebb hitel, de a havi részlete kevesebb lett volna a mostani bérleti díjnál. Ha feleztünk volna, harmincegy és negyed millió jutott volna mindkettőnknek. Neki abból nem állt össze a vételár, újabb albérletet kellett volna keresnie.

Ezt nem lehetett úgy visszautasítani, hogy ne hangozzon kegyetlenül. Anyám végre rám nézett. Fáradtnak látszott, nem elszántnak.

Balázs erre felállt. Nem csapta be maga mögött az ajtót. Csak annyit mondott, hogy levegőzik egyet, és kiment abba az udvarba, ahol gyerekként együtt építettük a biciklipályát.

Otthon Eszter a konyhaasztalra tette a tetőjavítás árajánlatát. Hárommillió-nyolcszázezer. Mellette ott volt a számításunk arról, mennyi tartalék maradna, ha valamelyikünk fél évre kiesne a munkából.

Aznap este Balázs elküldte a kinézett lakás alaprajzát. A kisebb szobába két ágyat rajzoltak ceruzával, az ablak mellé pedig egy keskeny íróasztalt. Alatta csak ennyi állt: „Ha anya így adja, ezt jövő héten le tudom foglalni. Ha felezünk, elengedem.”

Másnap anyám felhívott. A vevő két nap múlva utalt, neki pedig tudnia kellett, melyik két összeget írja be.

A tető fölött megindult az eső. Letakartam a telefonom mikrofonját, és odaszóltam Eszternek, hogy anya várja a választ. Ő nem felelt helyettem. A kijelzőn közben megjelent Balázs alaprajza, rajta a két ceruzával berajzolt ágy. Visszaemeltem a telefont a fülemhez.