A szomszédunk a vendéglakásból él, mi nem alszunk tőle

Hajnali kettő után arra ébredtem, hogy valaki lenyomja a kilincsünket. Először óvatosan, aztán kétszer egymás után, erősebben. A lift zúgása még ott rezgett a falban. A folyosóról sült hagyma és édes ital szaga szivárgott be.

Mellettem Márk, a párom, már ült az ágyban. A gyerekszobából papucs csoszogott felénk. A lányunk a takaróját húzta maga után, és olyan halkan kérdezte, hogy kik vannak odakint, mintha a hangjával ő is kinyithatná az ajtót.

Márk kiszólt, hogy rossz lakásnál járnak. A kilincs elengedése után nevetés hallatszott, majd egy bőrönd kereke végigverte a küszöböket. Az idegenek a szomszéd ajtaját már megtalálták. Mire csend lett, a gyerek közénk feküdt, én pedig a mennyezetet néztem reggelig.

A konyhaasztalon ott feküdt a közgyűlési értesítő. A ház tizenkét lakásából heten már biztosan támogatták a rövid távú kiadás teljes tiltását. Nyolc igen kellett. A közös képviselő előző este külön is elmondta: ha én igennel szavazok, átmegy a javaslat. Ha nemmel, elbukik. Nem bújhattam el a többség mögött.

A fal túloldalán lévő lakás Farkas Zoltáné, a közvetlen szomszédunké. Örökölte, és azóta adja ki néhány éjszakára, hogy a vállalkozása tönkrement. Eleinte minden panaszra feljött. Felszedte a szétdobált ételes dobozokat, újra kiírta a csendre vonatkozó szabályokat, és éjjel is felvette a telefonját. Ettől még ugyanúgy érkeztek emberek fél egykor, tévesztették el az ajtót, vagy hagyták csapódni a kaput.

Délelőtt Zoltán csöngetett. Borostás volt, a kabátját sem vette le. Mögötte Farkas Eszter, a felesége, állt két bevásárlószatyorral. Az egyikből egy doboz tej sarka nyomódott ki.

Zoltán bólintott. Nem védekezett, de nem is ígért új zárat, őrt vagy garantált csendet. Azt mondta, a vendégeket üzenetekkel lehet terelni, messziről azonban senkinek sem tudja megfogni a kezét a kilincsnél.

Eszter letette a szatyrokat. A tejesdoboz eldőlt benne.

Amikor elmentek, megmaradt utánuk a nedves kabát szaga. Márk a mosogató mellett állt. A bögrét olyan erősen fogta, hogy kifehéredtek az ujjai.

A közgyűlésen Zoltán két székkel arrébb ült. Nem nézett rám. A pince felől dohos levegő áradt a helyiségbe, valaki kabátján erős ételszag ült. A közös képviselő megszámolta a felemelt kezeket.

Az asztal alatt Márk cipőjének orra az enyémhez ért. Arra gondoltam, milyen lenne újra úgy hallani éjjel a liftet, hogy nem számolom utána a lépteket. Aztán megláttam Zoltán kezén a tollal írt szavakat: törlesztő, villany, étkezés. Gyorsan rájuk csukta a tenyerét.

Ha felemelem a kezem, talán visszakapjuk az éjszakáinkat, miközben a fal túloldalán egy család számolni kezdi, meddig maradhat a saját otthonában. Ha lent hagyom, Zoltánék kapnak időt, mi pedig tovább ébredünk minden kulcscsörgésre, és Márk minden újabb hajnalban tudni fogja, hogy én választottam ezt.

A közös képviselő rám nézett. Zoltán is felém fordult. A kezem még az ölemben feküdt.