A fiam lakását a saját házammal menthetném meg
A bank új feltételt szabott Balázsék lakáshiteléhez. Három napjuk maradt, és most az én tehermentes házam került a papírokra.
Balázs félretolta a cukortartót, hogy elférjenek a papírok a konyhaasztalon. A fiam kabátja még rajta volt, az egyik lap sarkán apró esőcseppek ültek. A bekeretezett részt az ujjával kétszer is megkocogtatta.
Nem mondta ki rögtön, melyik ingatlan. Végignéztem a repedt járólapon, a kredencen, a kamraajtón, amelyet télen mindig meg kellett emelni, hogy becsukódjon.
Kelemen Réka, Balázs várandós menyasszonya, a kályha mellett ült. Mindkét kezével egy üres bögrét fogott. A hasa még alig látszott a pulóver alatt. Amikor odanéztem, lesütötte a szemét.
Négymillió. Tudtam, mennyi idő alatt tették félre. Balázs két éve nem jött velünk nyáron sehova, Réka pedig eladta az autóját, és busszal járt dolgozni. A lakásuk nem volt nagy: két szoba, keskeny erkély, a második emeleten. Amikor először mutatták a képeket, Balázs a kisebbik szobára azt mondta, ott majd elfér a kiságy.
Az ablakon túl a diófa ága hozzáért az ereszhez. Tavaly én másztam fel a létrára, hogy levágjam. A házat huszonhárom éve fizettem ki, nem sokkal azután, hogy Balázs apja elköltözött. Azóta cseréltem tetőt, kazánt, kerítést. Mindig csak azt, ami már nem várhatott.
Ötvenhét éves vagyok. Óvónői fizetésből nem gyűlik össze még egy ház ára, nyugdíjból pedig biztosan nem. Ez nem befektetés volt, amit jókor el lehet adni. Ez volt az egyetlen hely, ahol akkor is lakhatok, ha már nem bírok dolgozni.
Balázs hátradőlt. A székláb végigkarcolta a követ. Ismertem ezt a mozdulatát: gyerekként is így húzódott el tőlem, amikor már nem akart magyarázkodni.
Réka letette a bögrét. Olyan óvatosan, mintha a csörrenés is illetlenség volna.
Balázs ránézett, aztán vissza rám. Réka nem sírt, és nem nyúlt a hasához. Ettől nehezebb volt elfordítani róla a szemem.
Az összeg ott maradt közöttünk. Nekem majdnem egy év megtakarítása volt. Neki a négymillióhoz képest kevés.
Balázs szája megfeszült. Már nem nézett rám.
Réka felállt, vizet engedett a bögrébe, de nem ivott. Balázsék számára az én nemet mondásomnak már volt címe: egy albérlet, amelyet tavasszal eladnak. Volt összege: négymillió forint. Volt benne egy üres gyerekszoba is, amely sosem lesz az övék.
Az igennek az én oldalamon egyelőre nem volt látható következménye. Csak egy bejegyzés lett volna a tulajdoni lapon. De ha később elmaradnának a törlesztéssel, a bank az én otthonomból is behajthatná a tartozást. Akkor már nem számítana, hogy én minden hónapban rendesen beosztottam a fizetésemet.
Balázs maga elé húzta az utolsó lapot, és a pontozott vonal mellé tette a tollamat.
A toll a terítő virágmintáján feküdt. Réka az ablaknál állt, Balázs pedig az óráját nézte. Elém fordítottam a lapot. Az aláírás helye üres volt.
Magdolna helyében bevonnád a saját házadat Balázsék hitelébe, hogy megtarthassák a lakást és a foglalót?
Kattints a döntésedre, és nézd meg, a többiek hogyan döntöttek.
