Sára lekerülne anyja videóiról, de a törlesztő marad

Kovács Sára a telefonját kijelzővel lefelé tette a konyhaasztalra. Ez szokatlan volt tőle. Máskor még a kakaóját is úgy itta, hogy közben fél szemmel üzeneteket olvasott.

Kovács Eszter, az anyja, éppen egy tál gyümölcsöt rendezett a konyhapulton. A szőlőfürt már harmadszor került át egyik oldalról a másikra, mert a természetes családi reggelik meglepően sok igazítást igényeltek. Eszter letette a kést.

Sára feloldotta a telefonját. Egy osztálycsoportból mentett képet mutatott: ő volt rajta hatévesen, lisztes arccal, sírásra görbülő szájjal. Valaki kivágta egy régi sütős videóból, és feliratot tett fölé. A képet aznap már kinyomtatták, és becsúsztatták a füzetébe is.

Eszter emlékezett arra a délutánra. Sára akkor maga követelte a papírkoronát, és háromszor kellett újravenni a bevonulását. Ettől még most látta, hogy a lánya a pulóvere ujjába rejti a kezét. A vidám emlék nem cáfolta a jelenlegi szégyent.

Miután Sára becsukta maga mögött a szobája ajtaját, Eszter megnyitotta a havi táblázatot. A családi videókhoz kötődő két futó munka együtt majdnem fedezte a lakáshitel törlesztőjét. A régi felvételek nézettségéből jött annyi, amennyiből Kovács Misi, Sára öccse robotikaóráját és az őszi cipőket fizették. A megtakarításuk másfél hónapra lett volna elég, ha semmi nem romlik el, és senkinek nem kell fogorvos.

Eszter tudott volna főzős vagy lakásrendezős tartalmakat készíteni a gyerekek nélkül. Már próbálta is. Az egyik ilyen videót tizedannyian nézték meg, mint azt, amelyben Misi fordítva vette fel a pulóverét. Új közönséget építeni lehetett, csak nem keddig, amikor esedékessé vált a törlesztő, és nem péntekig, amikor a következő családi anyagot várta egy megrendelő.

Kovács Gergő, Eszter férje és a gyerekek apja este Sára mellé ült. Nem közvetítőként érkezett. Azt mondta, a lányuk kérését most kell komolyan venni, nem akkor, amikor már kedvezőbb lesz a család anyagi helyzete.

Gergő a hűtőre tapadt órarendet nézte. Vállalhatott volna több hétvégi műszakot, de akkor Eszter maradt volna egyedül a gyerekekkel és az új munkával is. Lemondhatták volna Misi óráját; a fiú éppen aznap mutatta meg a kartonból készült gépet, amely szerinte majd összeszedi a széthagyott zoknikat. Egyelőre csak széthagyta a saját kerekeit.

Eszter erre nem talált gyors választ. Sára kicsiként gyakran örült a szereplésnek, de hatévesen nem tudhatta, milyen lesz tizenhárom évesen ugyanazt a mondatot visszahallani egy folyosón. Eszter közben nem emléktárat épített. Dolgozott: forgatott, vágott, levelezett, számlázott, és ebből lett a gyerekek külön szobája meg az a konyha, ahol most egyikük sem nyúlt a vacsorához.

Felírták a köztes lehetőségeket. Sáráról nem készül több új felvétel. A nevét és az arcát eltakarják, ahol lehet. A legkínosabb régi anyagok azonnal eltűnnek, a többit Eszter két hónap alatt szedi le, miközben új témákat próbál ki. Sára végighallgatta, aztán visszafordította a telefonját az asztalon.

Másnap délelőtt Eszter előtt két ablak volt nyitva a képernyőn. Az egyikben a régi videók sorakoztak, mellettük a törlés gombja. A másikban a megrendelő levele a péntekre ígért munkáról, amelyben családi jelenetet kért. A válaszmező üresen villogott.

Az előszobában Sára cipőt húzott. Mielőtt kilépett volna, visszanézett az anyjára, aztán a kamerára, amely még mindig a konyhapult szélén állt. Eszter odament, és a fal felé fordította. Sára bólintott, de nem mosolygott. Ez a kis mozdulat a mai reggelt megoldotta. A pénteket, a következő törlesztőt és a régi felvételeket nem.