Lili vér szerinti anyja búcsúzna, a szülők nem tudják, elmondják-e

Varga Judit a vacsorához reszelte a sajtot, amikor Péter letette elé a telefonját. A kijelzőn Fekete Boglárka, Lili vér szerinti anyja üzenete állt. Judit előbb megtörölte a kezét, mintha a lisztes ujjlenyomatok árthatnának annak, amit olvasni fog.

„Az állapotom gyorsabban romlik, mint gondoltuk. Nem szeretnék belépni az életetekbe, és semmit sem várok Lilitől. Egyetlen rövid találkozót kérek, ha ti is és ő is beleegyeztek. Szeretnék elköszönni, és átadni neki valamit a családomból. Kérlek, ne halogassátok sokáig a választ.”

A sütő jelzett. Judit kikapcsolta, de nem nyitotta ki az ajtaját. Varga Péter, a férje, a konyhapultra támaszkodott. Mindketten ugyanazt az üzenetet olvasták, mégis mintha két különböző mondat világított volna rajta.

Tizenkét éve minden ősszel levelet írtak Boglárkának. Eleinte azt, hogy Lili már átfordul a hasáról, később azt, hogy fél a jelmezes bohócoktól, viszont a pókokat gond nélkül kiviszi egy pohárban. Képet ritkán küldtek, de mindig beszámoltak arról, hogyan van. Ebben állapodtak meg, és Juditnak fontos volt, hogy a nyíltság ne csak ünnepi szó legyen.

Lili is tudott a levelekről. Néha ő választotta ki, melyik rajzáról írjanak. Boglárka válaszai egy zöld mappába kerültek. A mappa nem volt titkos, csak többnyire érdektelen, mint a garancialevelek és a régi bizonyítványok. A személyes találkozás azonban eddig nem került szóba. Az éves levél ajtó volt, de olyan, amelyen senki sem lépett be.

Judit este Lili szobájában talált egy félbehagyott rajzot. Három arc volt rajta ugyanazzal a ferde szemöldökkel. Lili mostanában mindenkit így rajzolt, még a macskákat is. Judit arra gondolt, milyen könnyű egy felnőttnek jelentést keresni abban, ami talán csak egy jól sikerült vonal.

Nem attól félt, hogy Boglárka elvenné tőlük Lilit. Ettől a gondolattól már évekkel korábban megszabadult, kissé szégyenkezve. Attól félt, hogy a lánya belép egy szobába gyerekként, és egy haldokló nő búcsújával jön ki onnan. Hogy majd úgy érzi, mondania kellett volna valami szépet. Hogy nem sírt eleget, vagy túl sokat sírt. Hogy egy idegen felnőtt utolsó megnyugvása valahogy az ő feladata lett.

Péter erre nem felelt rögtön. Ismerte Lilit: ha valaki szomorúan nézett rá, még az utolsó kekszét is odaadta, aztán tíz perc múlva dühös lett, hogy nincs keksze. Nem akarta összekeverni az együttérzését a beleegyezésével.

De elképzelte a másik beszélgetést is, évekkel később. Lili addigra talán már felnőtt lesz. Kinyitja a zöld mappát, megtalálja Boglárka utolsó üzenetének kinyomtatott másolatát, és megkérdezi, miért nem szóltak. Péter nem tudott olyan választ kitalálni, amelyben a „megvédtünk” szó nem hangzott volna egy kicsit úgy, mint „helyetted döntöttünk”.

Varga Lili, a tizenkét éves lányuk, papucsban csoszogott be a konyhába. Kivett egy villát a fiókból, majd ránézett a változatlanul zárt sütőre.

Judit elmosolyodott, bár nem volt benne sok vidámság. Lili felkapta a rajzát az asztalról. Mielőtt kiment, visszafordult.

Péter annyit mondott, hogy nem tudják. Lili vállat vont, mintha ez a kérdés reggelig nyugodtan várhatna. Neki talán várhatott is.

Az üzenethez tartozott egy fénykép. Egy tenyérnyi fadoboz látszott rajta, kopott virágokkal a fedelén. Boglárka azt írta, a dédnagyanyja tartotta benne a cérnáit, később az anyjáé lett, gyerekkorában pedig ő rejtette bele a tejfogait. Nem volt értékes. A fedél belsejébe négy nő keresztnevét karcolták, egymás alá. Az utolsó alatt üresen maradt egy keskeny sor.

A dobozt el lehetett küldeni. Péter ezt maga mondta ki. Boglárka felvehetne hozzá egy rövid hangüzenetet, vagy írhatna még egy levelet. Judit érezte a megkönnyebbülést, aztán rögtön a bűntudatot is, amiért a postai csomag olyan ügyesen eltüntette volna a szobából a beteg nőt.

Másnap este feltételeket írtak egy lapra. Fél óra. Semleges hely. Judit és Péter végig bent maradnak. Boglárka nem kérhet ígéretet, nem beszélhet úgy, mintha Lilinek vigasztalnia kellene. Lili bármikor felállhat. A lista egyre rendezettebb lett, amitől a helyzet egyáltalán nem lett rendezettebb.

Judit a feltételek mellé tette a telefonját. Boglárka talán soha nem látja többé Lilit; a fadoboz ugyan megérkezhet, de Boglárka hangja csak felvételen maradhat meg, vagy hangüzenet helyett levél érkezhet. A személyes találkozás súlyát egyikük sem tudta előre lemérni, az őszinteség pedig önmagában kevésnek tűnt, ha közben éppen abban a kérdésben döntenek helyette, amelyre Lilinek talán saját válasza lenne.

Péter megnyitotta a válaszmezőt. Judit a folyosó felé nézett, ahol Lili a másnapi tornafelszerelését kereste, és hangosan bosszankodott egy eltűnt zokni miatt. A telefonon villogott a kurzor. Egyikük sem nyúlt a billentyűzethez.