A család költözne, a falu orvos nélkül maradna
Az állásajánlatban hétvégi ügyelet helyett szabad szombat szerepelt. A szerződésemben még két év.
Fél tízkor értem haza. A rakott krumpli a sütőben maradt, alufóliával letakarva, mellette egy tányér és egy cetli: „A gyerekek elaludtak. Én is lefekszem.” Nóra, a feleségem, nem szokott nekem üzenni, ha ugyanabban a házban vagyunk.
A szolgálati ház konyhájában új volt az ablak, de a párkány alatt még kilátszott a szerelőhab. Az önkormányzat felújítási számlái egy kék dossziéban feküdtek a hűtő tetején. Három éve költöztünk ide azzal, hogy öt évig ellátom a falut. Akkor a ház ajándéknak tűnt. Aznap este inkább egy tételnek láttam, amelyhez mi is oda voltunk írva.
A telefonomon ott várt a megyeszékhelyi rendelő levele. Határozatlan idejű állás, kiszámítható munkaidő, több fizetés. A csatolt képen egy világos szolgálati lakás alaprajza szerepelt. Tizenkét perc gyalog az iskolától, nyolc az óvodától. A választ hétfő délig kérték.
Másnap reggel a kisebbik gyerek a bejáratnál ült, és a cipőfűzőjét kötötte. Fél hétkor indultak, mert az iskola bezárása óta a szomszéd településre jártak. Az üres óvodabusz-megálló mellett vették fel őket. A tábláról már lekopott a katica egyik szárnya.
Nóra a konyhapultnak támaszkodott. Egyik kezében a tízórais dobozt tartotta, a másikkal újra meg újra letörölte ugyanazt a száraz foltot. Régebben ilyenkor már szólt a rádió. Az utóbbi hetekben nem kapcsolta be.
Nem emelte fel a hangját. Ettől rosszabb volt. Elmondta, hogy a nagyobbik gyerek már nem kérte, hogy hívjunk át osztálytársakat, mert senki nem akart negyven percet autózni. Hogy ő napok óta csak az iskolabusz vezetőjével és a boltossal beszélt. Hogy délutánonként beült az autóba, aztán sokszor nem indította el.
Aznap a rendelőben Bodrogi Ilona, az egyik idős betegem ült utolsóként. Nem volt sürgős panasza. Elhozta a gyógyszeres dobozait, mert összekeverte, melyikből maradt otthon elég. Kiterítettük őket az asztalra. A busz a járási rendelőhöz hetente kétszer ment, átszállással. Ilona bottal járt, és az átszálláshoz egy murvás úton kellett átmennie.
Nem kért ígéretet. Visszatette a dobozokat a vászonszatyrába, és megköszönte, hogy ráírtam egy lapra, melyiket mikor kell bevennie. Az ajtóból még visszafordult, hogy a következő havi időpontját megkérdezze.
Este Sárközi Áron, az önkormányzat képviselője jött át a kék dossziéért. A konyhaasztalon mutatta meg a felújítás számláit. Tető, ablakok, kazán. Ha a ház elveszíti a szolgálati funkcióját, a támogatás egy részét vissza kell adniuk. Áron nem mondta, miből. Én tudtam, hogy az önkormányzat a játszótér kerítését is két éve foltozgatta.
Miután elment, Nóra behozta a gyerekek iskolatáskáit. A kisebbik uzsonnás doboza nem volt rendesen lezárva, az alma leve csorgott a füzetek közé. Együtt töröltük le a lapokat. Nóra nem kérdezte, miről beszéltünk.
Erre nem volt válaszom. Ha maradnánk, a gyerekek előtt még két tanévnyi hajnali buszút állna, Nóra előtt pedig két év, amelyet csak napról napra bírna ki. Az állásajánlat lejárna, és nem tudnám, mikor kapnék még egy ilyet. Ha elmennénk, Ilona és a többiek a buszhoz igazítanák a rossz napjaikat. A ház felújítására fordított pénz hiányozna valahonnan, és minden új pályázónak elmondanák, hogy az előző orvos sem töltötte ki az öt évet.
Vasárnap este megnyitottam a választ a számítógépen. Az „Elfogadom” szó már ott állt a levélben. Mellettem feküdt a szerződés, a fedőlapon a kezdés dátumával és az ötödik év végével. Nóra a gyerekszobában másnapra készítette össze a ruhákat. A kék dossziét Áron elvitte, de a hűtő tetején világosabb maradt a helye.
A kurzor villogott a mondat végén. Hétfő délig még bármelyik életet választhattam.
Mit tettél volna Máté helyében: maradtál volna még két évig a faluban, vagy elfogadtad volna a megyeszékhelyi állást és elköltöztél volna a családoddal?
Kattints a döntésedre, és nézd meg, a többiek hogyan döntöttek.
