Apám a lakását adná a napi segítségért, mi halasztást kérünk

A visszaúton az egyik kanyarban felborult a bevásárlószatyor. Az almák végiggurultak a csomagtartóban, és minden fékezésnél nekikoccantak a pótkerék fedelének. Félre kellett volna állnom, de már sötétedett, az út szélén pedig csak felázott föld volt. Inkább hallgattam a tompa koppanásokat.

Délelőtt még bosszantott, hogy apám megint túl sok mindent írt a listára. Két doboz tej, krumpli, mosópor, ásványvíz. Amikor felvittem hozzá a szatyrokat, megláttam a tűzhelyen a lábast. Az aljára égett leves fölött ferdén állt a fedő. A konyhakövön cukor ropogott a cipőm alatt, a szemetes mellett pedig ott maradt a felmosóvödör, benne szürke vízzel.

Nem nézett rám. Kivette a kenyeret a szatyorból, és a kenyértartó mellé tette, mert abban még benne volt a múltkori, keményre száradva. Kéthetente jártam hozzá. Ilyenkor teletöltöttem a hűtőt, kimostam, amit találtam, ő pedig úgy tett, mintha csak ebédre ugrottam volna be.

A konyhaasztalon egy kék gumival összefogott iratcsomó feküdt. Apám lehúzta róla a gumit, kisimította a felső lap sarkát, és elém tolta.

A papírok szerint a lakás tulajdonjogáért havi járadékot és mindennapi házi segítséget kapott volna. Valakit, akit felhívhat, ha elfogy a kenyér, nem ér el a patikáig, vagy megint ott marad a vödör a konyhában. Nem magyarázta el a részleteket. Csak az ujjával megérintette azt a sort, ahol a neve állt.

Felhívtam Márkot, az öcsémet. Kihangosítottam, hogy apám is hallja. Márk azt mondta, tudna havonta pénzt adni, és talán minden második kedden intézné a nagybevásárlást. Aztán hozzátette, hogy a következő három hétvégéje már foglalt, és ha valamelyik gyereke beteg, a kedd sem biztos.

Erre Márk nem felelt rögtön. Én sem. Egyikünk sem akarta, hogy az apánkról való gondoskodás alkalmi feladattá váljon, de azt sem tudtuk kimondani, hogy minden este lesz valaki, aki benéz hozzá. Nekem két óra volt az út, Márknak váltott munkarendje volt. Pénzből egyikünk sem tudott rendszeres, mindennapi segítséget fizetni úgy, hogy azt hónapok vagy évek múlva is biztosan bírjuk.

A falon még ott volt a ceruzavonal, ameddig Márk tizenkét évesen felért. A kamra ajtaján anyánk kézírásával egy régi befőzési lista sárgult. Innen indultunk iskolába, ide hoztuk haza először a gyerekeinket. Nemcsak azt láttam, mennyit érhet a lakás. Azt a helyet láttam, ahová anyánk halála után is azt mondtuk: hazamegyünk apához.

A mondat után csak a hűtő zúgott. Tudtam, hogy ha másnap aláír, elveszíti a tulajdonjogát, mi pedig talán elveszítjük azt a hitet, hogy még számít neki a véleményünk. Ha elhalasztja, megmarad a lakás és kapunk egy hetet. De attól még eljön a következő reggel is, amikor nem bírja levinni a szemetet, és az este, amikor egyikünk sem lesz elérhető.

Indulás előtt visszatettem a kék gumit a papírokra. Apám nem rakta el őket. A tollát melléjük fektette, pontosan az asztal szélével párhuzamosan. Másnap tíz óráig egyikünk sem ígért olyat, amiről biztosan tudta, hogy be is tudja tartani.