Zsófia külföldre menne, az anyja egyedül nem marad meg
Egy begombolt kabát, egy kihagyott tabletta, egy péntek délig megválaszolandó levél. Zsófia életében most mindennek súlya lett.
Ilona a kardigánja fölé akarta felvenni a télikabátot, pedig a konyhaablak résnyire nyitva állt, és langyos reggeli levegő mozgatta a függönyt. Zsófia kigombolta rajta a kabátot. Ilona visszagombolta. A harmadik próbálkozásnál már egyikük sem nézett a másikra.
Ilona tizenkét éve nem dolgozott. Zsófia mégis megkereste a barna cipőjét, ráadta, aztán letérdelt, hogy rendesen befűzze a cipőjét. Mire felegyenesedett, anyja a reggeli tablettát a muskátli földjébe nyomta. Zsófia két ujjal kiszedte, letörölte, elővett egy másikat, és vizet tartott Ilona szája elé.
A telefonja közben harmadszor rezgett az asztalon. Az állásajánlat volt. Egy külföldi könyvrestauráló műhely olyan műhelykoordinátort keresett, aki rendelkezik azzal a ritka papíranyag-ismerettel, amelyet Zsófia még évekkel korábban szerzett. Határozatlan idejű munkaviszony, saját kis lakásra elég fizetés, rendes munkaidő. Péntek délig vártak választ, mert a következő hónap elején kezdenie kellett.
Zsófia este felhívta Bencét. A képernyőn mögötte rendezett konyha látszott, a hűtőre tűzve egy közös fénykép a párjával. Bence még munkaruhában ült le. Fáradtnak tűnt, nem ünnepélyesnek.
Bence sokáig hallgatott. Az ő utalásaiból járt hozzájuk heti három délelőtt a segítő, abból cserélték ki a veszélyesen melegedő vízforralót, és abból fizették a gyógyszerek, a pelenkabetétek meg a megemelt közös költség nagy részét. Amikor Zsófia munkája részmunkaidőssé zsugorodott, Bence küldött annyit, hogy ne csússzanak el a számlákkal.
Ilona másnap megtalálta az asztalon egy idősotthon kinyomtatott tájékoztatóját. A fényképen világos szoba volt, kapaszkodó az ágy mellett, zárt kert, éjszakai felügyelet. Biztonságosabb hely, mint a lakás, ahol Ilona előző héten bekapcsolva hagyta a tűzhelyet, és Zsófia csak az odaégett lábas szagára ébredt fel.
A papírt két kézzel szorította, mintha valami végzést tartana. Aztán végigsimított a kredenc szélén, azon a kis horpadáson, amelyről még tudta, hogy Bence gyerekkori fakardja ütötte. Zsófia elmondta, hogy ott mindig lenne valaki, ha elesne vagy megijedne. Ilona csak azt kérdezte, Zsófia miért nem lehet az a valaki.
Aznap este Bence újra telefonált. Kiszámolta, hogy egy jobb otthon díjához továbbra is hozzá tudna járulni, de Zsófiának is bele kellene adnia a fizetéséből. Ha hazajönne, felmondási idő, költözés és bizonytalan újrakezdés várna rá; talán a párkapcsolata sem bírná ki. Ha Zsófia maradna, pénteken vissza kellene utasítania azt a munkát, amelyhez hasonlót évek óta nem hirdettek meg. Maradna a részmunka, a félbehagyott ebédek és az éjszakai ajtócsukódások.
A fizetett segítő sem tudott több órát vállalni. A rokonok messze éltek, a szomszéd legfeljebb bevásárolt. Nem volt negyedik ember, aki egyszer csak beléphetett volna a lakásba, és magára vehette volna a reggeleket.
Péntek reggel Ilona megint kabátban ült a konyhában. Ezúttal rendesen begombolta, csak eggyel elcsúszott a gombolás. Zsófia nem igazította meg rögtön. A laptopján nyitva volt az állásajánlat, mellette az otthon jelentkezési lapja. Bence neve világított a telefon kijelzőjén.
Zsófia odalépett hozzá, és a legfelső gombnál kezdve lassan újragombolta a kabátot. Hét perccel múlt tizenegy óra. Bence még mindig várta, hogy felvegye. A műhelynek szánt válaszlevél egyetlen mondatot kért.
Zsófia helyében elvállalnád a külföldi állást, és melyik megoldást választanád Ilona gondozására?
Kattints a döntésedre, és nézd meg, a többiek hogyan döntöttek.
