Egyszer lépett félre, és biztos lehet benne, hogy nem bukik le

A sajtos szendvicset Lili dobozába tettem, pedig ő két hete kijelentette, hogy a sajt büdös. Marci közben a tornazsákját kereste, Fanni pedig fél kézzel copfot font, a másikkal a banki alkalmazásban görgetett a telefonján.

Kivette a kezemből a két dobozt. Nem volt szemrehányás a hangjában. Ettől rosszabb lett.

Bólintottam, és lehajoltam feltörölni a kiömlött kakaót. Öt nappal korábban egy vidéki konferencia után lefeküdtem Zsókával.

Nem voltam részeg. Nem vesztünk össze előtte Fannival, és Zsóka sem beszélt rá semmire. A szálloda folyosóján még megállhattam volna. A szobája ajtajában is. Nem álltam meg. Egyszer történt meg, és az az egy alkalom az én döntésem volt.

Másnap Zsóka a pályaudvaron azt mondta, hibának tekinti, és nem akar belőle semmit. Azóta más területen dolgozik, közös ismerősünk alig maradt. Nem írt, én sem kerestem. Nem volt üzenet, amely felvillanhatott volna a telefonomon, sem közelgő találkozó. Ha hallgatok, valószínűleg soha senki nem mondja el Fanninak.

Este a gyerekek felváltva kértek vizet. Lili nem találta a rongyos nyulát, Marci pedig csak akkor maradt ágyban, amikor Fanni megígérte, hogy résnyire nyitva hagyja az ajtót. Mire kijöttünk a szobájukból, fél tíz volt. A konyhaasztalon számlák feküdtek egy kupacban.

Elővett egy borítékot, és a számok mellé odaírta, melyikünk mikor ér oda az óvodába. Így működtünk tíz éve: ha egyikünk elejtett valamit, a másik lehajolt érte. Nem volt hibátlan életünk, de közös volt. A lakás, a tartozás, a gyerekek esti köhögése és a vasárnapi palacsinta mind ugyanabba a rendbe tartozott.

Ha elmondom, Fanni talán elküld. Lehet, hogy valamelyikünknek albérletet kell keresnie, miközben ezt a lakást is fizetjük. A reggelekből beosztás lesz, a gyerekszobából felváltva látogatott hely. Az is lehet, hogy marad, de többé nem fordul felém álmában olyan magától értetődően, mint eddig.

Mégsem tudtam úgy nézni a közös életünkre, mintha egyedül én dönthetném el, elég erős-e ahhoz, hogy elbírja az igazságot. Fanni talán nem menne el. Talán feltételeket szabna, időt kérne, vagy hónapokig nem engedne közel. De ehhez előbb tudnia kellene, miben marad benne. A hallgatásommal ezt a választást vettem el tőle.

A telefonomért nyúltam. Fanni vállán egy nedves folt maradt Lili hajától. Fáradt volt, mégis félretette nekem a vacsorát, és reggelre kikészítette Marci gyógyszertári krémjét. Ha most kimondom, amit tettem, az én mellkasomban talán végre megszűnik a szorítás. Az övében viszont akkor kezdődik el.

Nem tudtam, felelősségvállalás lenne-e a vallomás, vagy csak átadnám neki azt a terhet, amely addig engem nyomott. Ő nem kérte ezt a fájdalmat. A gyerekek sem kértek két lakcímet, kapkodó átadásokat vagy azt, hogy a felnőttek mondatai hirtelen elhallgassanak, amikor belépnek a szobába.

A hallgatás sem őrizte meg érintetlenül, ami volt. Amikor Fanni megfogta a kezem a kanapén, egy pillanatra megmerevedtem. Rögtön észrevette.

A szó könnyen kijött. Fanni hüvelykujja még ott pihent a kézfejemen, én pedig már azt is tudtam, milyen lesz a következő hazugság. Aztán a következő. Ha évekkel később mégis kiderülne, nemcsak azt az egy éjszakát kellene feldolgoznia, hanem az összes reggelt is, amikor a szemébe néztem, és hagytam, hogy ugyanazt a házasságot lássa, amelyben addig élt.

A gyerekszobából leesett valami. Mindketten felálltunk, de Fanni intett, hogy maradjak. Néhány perc múlva visszajött, leült velem szemben, és összefogta a köntösét.

Nem tudhatta, mire tapintott rá ezzel a mondattal. A számlák között ott feküdt a következő törlesztőrészletről szóló értesítő. A hűtőn Marci rajza lógott rólunk: négy pálcikaember egy ferde tetejű ház előtt.

Levegőt vettem. Ha megszólalok, elvehetem tőlük ezt a házat, ezt az estét, talán Fanni bizalmát is. Ha hallgatok, Fannitól veszem el azt, hogy a saját életéről döntsön, magamtól pedig azt, hogy valóban közel legyek hozzá. Fanni várt. Én már nyitottam a számat, de még egyik mondatot sem mondtam ki.