Esténként fejlesztette egyedül, a társa szerint a cégé is

Az ajánlat 14:17-kor érkezett meg. Negyvennyolcmillió forintot kínáltak az eszközért, amelyet nyolc hónapon át esténként fejlesztettem. Újra elolvastam az összeget, aztán felnéztem. Fekete Áron, a régi barátom és öt éve ötvenszázalékos tulajdonostársam, a szemközti asztalnál egy lejárt határidejű hibajegyet próbált lezárni.

A nyomtató mellett ott villogott az előfizetés megújításáról szóló értesítés. A tárgyaló üvegfalán át láttam Bálint Nórát, a grafikusunkat, amint harmadszor igazította egy terv margóját. Nem dolgozott rajta igazán. Minket figyelt.

Áron odahúzta a székem mellől a vendégszéket. Nem gratulált. Azt kérdezte, mikor akarom elmondani a többieknek, és az összeget a saját számlámra kérem-e vagy a cég számlájára. Ettől lett az ajánlatból pénz. Addig csak egy fájl volt a kijelzőn.

Az eszköz ötlete egy februári hétfőn került először közénk. Azt javasoltam, szánjunk rá három hónapot. Áron akkor az aznapi bevételi táblát nézte, benne két késve fizető ügyféllel és a következő hónapra alig néhány bizonytalan megrendeléssel.

Én ezt lezárásnak hallottam. Azt mondtam, rendben, akkor megcsinálom külön. Áron bólintott, és már hívta is a következő ügyfelet. Szerinte ez nem engedély volt, csak annyi, hogy abban a negyedévben nem fér bele. Egyikünk sem kérdezett vissza.

Otthon, vacsora után kezdtem dolgozni. A fejlesztői környezetet, a tárhelyet és a külső segítséget a megtakarításomból fizettem. Feláldoztam két hétvégémet, aztán már nem is ígértem közös programot senkinek. Hajnalban feküdtem le, reggel kilenckor beültem a stúdióba. Nyolc hónap alatt több mint hárommillió forintom ment el, és volt egy tavasz, amelyből főleg a sötét konyhaasztalra emlékeztem.

Nem a céges gépen fejlesztettem. A program viszont ugyanabból a munkafolyamatból nőtt ki, amelyet Áronnal együtt csiszoltunk öt évig. Ismerte a fájlneveink rendjét, a jóváhagyási lépéseket, még azt is, hogyan jelöltük a visszadobott terveket. Használtam két olyan szakmai előfizetést is, amelyet a stúdió fizetett. Nem sokszor, de nem is véletlenül.

Közben Áron vitte az ügyfélhívásokat. Amikor kialvatlanul elfelejtettem egy keddi egyeztetést, ő mondta azt, hogy technikai hiba volt a naptárban. Átvette a reklamációkat, ellenőrizte Nóra munkáit, és este elküldte nekem a másnapi feladatokat. A 117-es és a 123-as leltári számú gépeket ő vitte szervizbe. Erről akkor nem beszéltünk. Én haladtam, a stúdió pedig nem állt meg.

Bezártuk a tárgyaló ajtaját. Áron egy papírt tett elém: kintlévőségek, a következő havi bérek, az előfizetések és a számlán maradó összeg. Ha két ügyfél még egy hetet csúszik, Nóra és a rendszergazdánk fizetése után alig marad tartalék.

Azt kérte, hogy az ajánlati összeg fele kerüljön a cégbe. Abból biztosíthatnánk a béreket, megújíthatnánk a lejáró előfizetéseket, és nem kellene az első rossz hónapban elküldenünk senkit. A másik fele az enyém maradna.

Erre nem tudtam gyorsan válaszolni. Nem volt megállapodásunk arról, hogy a termék a cégé. Nem döntöttünk közös beruházásról, nem nyitottunk neki költségsort, Áron egyszer sem vállalt belőle feladatot. Ha megfelezném az összeget, úgy érezném, utólag átírtuk volna azokat az éjszakákat, amikor egyedül ültem a konyhában, és én viseltem annak a kockázatát, hogy az egészből semmi sem lesz.

De a táblázatból az is látszott, amit addig nem számoltam hozzá. Áron lebonyolított helyettem tizenhárom ügyfélhívást. Két munkát úgy adott le, hogy csak a végén láttam őket. A stúdió fizette azokat az eszközöket, amelyek segítségével megtanultam, hogyan kell felépíteni a terméket. Ha mindent megtartanék, Áron nemcsak pénz nélkül maradna. Azzal azt üzenném, hogy az a háttér, amelyet ő tartott egyben, nem számít.

Nóra egyszer bekopogott. Megkérdezte, megtartjuk-e a négy órai ügyfélhívást. Áron rám nézett. Én néztem volna át az anyagot, de hozzá sem nyúltam.

Nóra bólintott, és túl óvatosan csukta be az ajtót. Áron nem írt fel még egy átvett feladatot a papírra.

Felvetettem, hogy a felénél kisebb összeget adok a cégnek. Annyit, amennyi fedezi a következő hónapok működési költségeit és a használt előfizetések költségét. Nekem maradna elég ahhoz, hogy saját néven folytassam, a stúdió pedig kapna időt.

Áron előtt ott maradt a papír az átvett hívásokkal és a bérekkel. A kisebb összeggel én mondtam volna meg utólag, mennyit ért az a nyolc hónap, amelyben helyettem is dolgozott; ha kevesli, a pénz csak újabb tétel lesz közöttünk. Arra gondoltam, hogy akárhány milliót írok majd a következő mondatba, egyikünk úgy áll fel az asztaltól, hogy a másik döntött arról, mi volt közös az elmúlt öt évből.

Este hatkor még bent ültünk. Áron előtt a cég számlaszáma feküdt, előttem a mappa a saját költségeim bizonylataival. A befektető levelének válaszmezőjében villogott a kurzor. Beírtam, hogy elfogadom az ajánlatot. Azután a következő mondat helyén hagytam a kurzort.