Egy kolléga állása vagy kilenc ember prémiuma

A leltárív alján harmadszor is ugyanaz az eltérés állt: mínusz 240 doboz. Nóra a polcok között számolt újra, én pedig a hideg tárgyalóban egymás mellé tettem a kinyomtatott listákat. A 4178-as tételnél a rendszer négyszáznyolcvan doboz bevételezését mutatta. A szállítólevélen kétszáznegyven szerepelt.

Ez már nem olyan hiba volt, amit egy elnézett raklap vagy két felcserélt cikkszám megmagyarázott volna. Végigmentem az azóta rögzített mozgásokon. A készletnyilvántartás hónapról hónapra továbbgörgette a többletet. A decemberi zárásnál így hiányként jelent meg valami, ami csak a nyilvántartásban létezett.

A 4178-as bevételezést Tóth András rögzítette augusztusban. Az első import után újra elküldte ugyanazt az adatlapot, majd mindkét sort jóváhagyta. A következő havi ellenőrzésen már látnia kellett az eltérést: a saját megjegyzésében ott állt, hogy „szállítólevél egyeztetendő”. Nem egyeztette. A tételt minden hónapban lezárta.

Nem törölhettem egyszerűen a második bejegyzést. Négy lezárt időszak, aláírt mozgásnaplók és egy nagy összegű készletkorrekció kapcsolódott hozzá. A korrekcióhoz hivatalos indoklás és felelős kellett.

Andrást az irattár melletti kis szobába hívtam. Tizenegy éve dolgozott velünk. Ha valaki nem találta egy régi bizonylat párját, általában ő húzta elő a megfelelő dossziét. Most leült, de a kabátját nem vette le.

A kezét a térdén tartotta. Nem magyarázkodott rögtön. Augusztusban a külön élő felesége váltott műszakban dolgozott, a gyerekük pedig hetekig kezelésre járt. András vitte reggel, délután visszament érte, közben az albérlet és a családi kiadások rá eső részét is fizette. Erről tudtam. Arról nem, hogy néha a parkolóból lépett be a rendszerbe, két időpont között.

Nem kért arra, hogy hallgassak. Ez nehezebbé tette, nem könnyebbé.

Délben Nóra kettétört egy mákos bejglit a teakonyhában, és a nagyobbik felét elém tolta. A többiek a prémiumról beszéltek. Erika abból akarta kifizetni a mosógép javítását és a novemberről maradt villanyszámlát. Zsolt már megvette a vonatjegyeket, hogy a két gyerekével elutazzon az édesanyjához; a prémium nélkül a szállást le kellett volna mondania.

A többiek nem szóltak közbe. Erika visszahajtotta az ételes doboza fedelét. Zsolt a telefonján megnyitotta a foglalását, aztán lezárta a képernyőt. Nem követeltek nevet. Egyelőre csak azt várták, hogy vezetőként ne hárítsam az egész csapatra azt, amit egyikük okozott.

Bálint Gergő délután négykor hívott fel. Rövid egyeztetésnek nevezte, és valóban rövid volt.

Este egyedül maradtam az irodában. András asztalán ott feküdt egy rajz: kék filccel készült ház, fölötte túl nagy sárga nap. A monitor mellett Nóra cetlije lógott a szabadságbeosztásról. Két hétköznapi papír, egyik sem érv.

Ha leírom András nevét, nem egy félreütésért veszti el az állását. Azért is, mert felismerte a hibát, és hónapokon át nem szólt. Mégis ugyanazzal az aláírással veszem el tőle a biztos fizetését, amelyből a gyereke ellátását és az albérletét fizeti. Egyetlen rossz döntése nagyobb árat követelne tőle, mint amekkora kárt ténylegesen okozott.

Ha üresen hagyom a nevet, András kap még időt, de annak árát Erika, Zsolt, Nóra és a többiek fizetik ki. Nem jelképesen. Forintban, elhalasztott számlafizetéssel, visszamondott úttal. A 4178-as tétel hibájához nekik nem volt közük. Nem hibáztak, és nem hallgattak.

Másnap reggel nyolc ötvenhétkor megnyitottam a vizsgálati lapot. A „Felelős neve” mező üresen villogott. András az üvegfal túloldalán levette a kabátját. Nóra kiosztotta a napi listákat, és amikor elment mellettem, letett az asztalomra egy kávét.

Kilenc óra előtt egy perccel a kurzort az üres mezőbe vittem.